Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Újabb lépés az 1-es korszerűsítésében

Gazdasági rovat > Biatorbágy

2013-02-01


Folytatódhat a hegyeshalmi vasútvonal felújítása a leromlott Biatorbágy–Tata szakasszal. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség környezeti hatásvizsgálati eljárást indított az 1-es vonal felújítandó, Biatorbágy–Tata szakaszán.

A vizsgálat kiterjed a környezeti elemekre és a zajvédelemre is. A felújítandó szakaszon öt állomás és öt megállóhely érintett, a nem használt vágányokat elbontják, megújulnak a felvételi épületek és a peronok, több helyen nyomvonalkorrekciót is terveznek – írja a kemma.hu.

A GERECSE konzorcium nyerte 2011-ben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt tendert, amelyben az 1-es vonal igen leromlott állapotú Biatorbágy–Tata szakaszán kell a korszerűsítés engedélyezési terveit, valamint a környezeti hatástanulmányokat elkészíteni. A szakaszon 140, illetve 160 kilométer/órával közlekedhetnek majd a vonatok, jelenleg papíron 140 kilométer/óra a pályasebesség. A vasúti pálya, a biztosítóberendezési és távközlési építmények terveit a magyar hatóságokhoz, míg a környezetvédelmi hatástanulmányt az Európai Unió elé kell bemutatni. A nyílt vonalon és az állomások átmenő vágányain 60 kilogramm/folyóméteres vágányok épülnek, az állomási megelőző vágányok 54, míg a mellékvágányok 48 kilogramm/folyóméteresek lesznek. Az állomásokon 55 centiméter magas peronok épülnek, míg egy külön projekt részeként P+R és B+R parkolókat is telepítenek az iho.hu értesülései szerint.

 A tervben szerepel a tatabányai főpályaudvar teljes átépítése és az alsógallai vasútállomás egy kilométerrel odébbtelepítése is.

Vissza