Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Nyári színház légvédelmi rakétákkal

Kultúra > Perbál

2008-06-09


Zsámbékot Bicske irányában elhagyva, a település végénél Szomor felé elkanyarodva és ezen az úton tovább haladva, a Fejér megye határát jelző tábla után néhányszáz méterre egy út kanyarog fel a Zsámbéki-hegy tetejére. Ez az út nemrégiben még egy szigorúan titkos katonai létesítményhez vezetett. Ma különleges Múzeumként, valamint Színházi és Művészeti Bázisként működik.

Három évvel ezelőtt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával jött létre Zsámbékon, tizenöt hektáron a Földi Telepítésű Légvédelem Fegyvernemi Múzeuma az egykor titkos rakétabázison. A természetvédelmi szempontból is értékes területen található múzeum arra hivatott, hogy a látogatók elé tárja a katonai bázist és egy helyre összegyűjtve bemutassa a teljes fegyvernem történetét. Ez utóbbi vállalkozás Magyarországon egyedülálló. Az itt létesített légvédelmi rakétaosztály a Budapest körüli légvédelmi rendszer része volt 1960 és 1997 között, közel negyven éven át. A légvédelmi rendszer többféle típusú légvédelmi rakétaosztályokból állt: a közeli hatótávolságú Iglából (500 m-től 4,5 km-ig), a kis hatótávolságú Nyevából (2,5 km-től 25 km-ig), a közepes hatótávolságú Volhohból (3,5 km-től 45 km-ig) és a nagy hatótávolságú Vegából (légvédelmi rakéta, 7 km-től 257 km-ig). Az ide telepített Légvédelmi Rakétaosztály közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákkal volt felszerelve. A Légvédelmi fegyvernem légvédelmi, támogató és biztosító csapatokból állt. Alapját a légvédelem képezte, melynek tevékenységét a felderítő csapatok segítették, melyek rádiólokátor segítségével ellenőrizték a légteret. A kiszolgáló csapatok híradó, műszaki és ellátó alegységekből álltak össze. A Hadtörténeti Múzeum filiáléjaként működő állandó kiállítás keretében kilencven hadieszköz: rakéták, lokátorok, és légvédelmi ágyúk láthatók.

Az egykori katonai létesítmény 2003 óta Színházi Bázisként is működik. Ezzel az 1983-ban elindult Zsámbéki Szombatok rendezvénysorozat fő helyszíne – amely addig a XIII. századi gótikus templomrom volt – átkerült ide. A több mint két évtizede kezdődő nyári rendezvénysorozatot Bicskei Gábor és felesége, Mátyás Irén indította el, aki ’82-ben került népművelőként a zsámbéki művelődési házba. 1990-től, Bicskei Gábor halála óta felesége továbbfolytatta a megkezdett munkát. Ettől az évtől a különböző pályázatok lehetővé tették, hogy egyre több profi társulat lépjen fel Zsámbékon, majd 1995-ben megalakult a Zsámbéki Nyári Színház, mint az ország szabadtéri szín¬házainak egyike, amely azóta önálló pro-dukciókat is bemutat. A rendezvénysorozat kezdettől fogva lehetőséget nyújtott az amatőr társulatok bemutatkozására, ami jórészt annak is köszönhető, hogy Bicskei Gábor ismert alakja volt az amatőr színjátszásnak. Mivel a nyolcvanas években a magyar színházi avantgárd még főként az amatőr „szférán” belül működött, a rendszerváltás után két „vonalon” is folytatódott Zsámbékon ez a hagyomány: az egyre profes¬szionálisabbá váló úgynevezett alternatí¬vok továbbra is „otthon vannak” Zsámbékon, valamint az amatőr színjátszóknak is szerveznek fesztivált és képzést.

A Bázison tavaly negyedik alkalommal rendeztek Filmfesztivált, melynek kínálatában animációs filmek, rövid- és játékfilmek, valamint dokumentumfilmek is szerepeltek. A fesztivál helyszínén helyet kapott három kiállítás is: a Bloc Arc Egyesületé, a Fényecset Fotóklubé, valamint a Zsámbéki Rakétabázis Alkotócsoporté. Utóbbi tagjai Losonczi Béla vezetésével a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai és marosvásárhelyi képzőművészek.
Kúti Anna

A Műemlék Rakétabázis júniusi programjai:

Június 19-20-21-22.
21h: Evangélium
A Zsámbéki Színházi Bázis bemutatója
Rendező-Koreográfus: Horváth Csaba

Június 21.
18-02h: Múzeumok Éjszakája: Földi Telepítésű Magyar Légvédelem Fegyvernemi Múzeuma
18-22h: Óránként szakvezetés
19h: Bázis-mozi
21h: Evangélium
Rendező-Koreográfus: Horváth Csaba

Június 26-27-28.
„Landart” képzőművészeti alkotótábor a régi rakétabázison Szombathy Bálint vezetésével
Június 29.vasárnap, 15 óra
Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis alkotótáborában készült munkákból nyíló szabadtéri kiállítás megnyitója Baji Miklós Zoltán, Bukta Imre, Deli Ágnes, Drozsnyik István, Elekes Károly, Koroknai Zsolt, Kovács István, Móder Rezső, Nagy Csaba alkotásaiból

Június 27-28-29-30
21h: Madách Imre: Az ember tragédiája
A Zsámbéki Nyári Színház és az Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös bemutatója
Rendező: Vidnyánszky Attila
Fényecset Fotóklub Zsila Sándor Természetfotózás haladóknak c. tanfolyamának hallgatóiból alakult át fotóklubbá 2001. május 18-án, első kiállításunk megnyitóján. Fényecset Fotóklub Zsila Sándor Természetfotózás haladóknak c. tanfolyamának hallgatóiból alakult át fotóklubbá 2001. május 18-án, első kiállításunk megnyitóján. gjai Losonczi Béla vezetésével a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai és marosvásárhelyi képzőművészek.

Vissza