Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


„Cotiči temető, 1-es honvéd sírja benne az első…”

Panoráma > Budakeszi

2021-04-09

Az I. világháborús katonadalban is megénekelt temetőnél a Budakeszi Kultúra Alapítvány részvételével kopjafát állítanak az ott eltemetett hősök emlékére. Cotiči, olasz nevén San Michele del Carso az Isonzó-front egyik katonatemetője a szlovén-olasz határnál, ahol a magyar királyi budapesti 1. honvéd gyalogezred katonái nyugszanak. Őket Budapestről és Pest megyéből, így a mai budakeszi járás településeiről soroztak be.


"Oscar-díj" a Buda környéki Egészségprogramért

Közélet > Budakeszi

2021-04-08

11_BOT_egeszsegprogram.jpgA Buda környéki Önkormányzati Társulás (BÖT) Buda környéki Egészségprogramja a világ valamennyi pályázója közül - nemzetközi szakértőkből álló zsűri értékelése alapján - a III. helyezést kapta a városok kategóriában, az egészségprogramok európai uniós "Oscar-gáláján". Magyar gyermek-egészségfejlesztő program még kapott ilyen magas nemzetközi minősítést.


Kezdődik a Dózsa György téri piac átalakítása

Gazdasági rovat > Budakeszi

2021-03-29

Budakeszi önkormányzata a „Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén” című, 114,99 millió forintos, vissza nem térítendő pénzügy-minisztériumi pályázati  támogatásból a Dózsa György téri piacot fejleszti. Az önkormányzat ezen felül 40 millió forint önerőt is vállalt, így a 154,99 millió forint összköltségű projekttel a huszonkét, eddig nyitott elárusítóhely fölé ernyőszerkezetet építenek, és két üzlethelyiséget is kialakítanak.


Több beruházás a Kert utca környékén

Gazdasági rovat > Budakeszi

2021-03-23

A Kert utca csapadékvíz-elvezetése és az út helyreállítása, Makkosmária csapadékvíz-elvezetésének kiépítése, a Lidl-áruház építkezése parkolókkal és körforgalommal, a Kert utca felső szakaszának csapadékvíz-elvezetése, a régi szennyvíztisztító-telep helyén vállalkozói park  és kerékpárút a vitorlázó reptérig. Ezek azok a beruházások, melyeknek párhuzamosan zajlanak a Kert utca Domb utcai kereszteződésének környékén.


Nővért keresnek rendelőbe

Gazdasági rovat > Budakeszi

2021-03-19

allas.jpgNővéri állás betöltésére várja jelentkezését Dr. Veres Gábor budakeszi és érdi bőrgyógyászati magánrendelésébe.
Állásinterjú videohívással is lehetséges. További felvilágosítást a pályázati kiírással kapcsolatban az alábbi telefonszámon kérhető:


Budakesziért emlékérem és Ifjúsági díj

Közélet > Budakeszi

2021-03-16

Budakeszi önkormányzata 1995 óta Budakesziért emlékéremmel, 1999 óta Ifjúsági díjjal ismeri el az arra érdemesek életét és munkáját március 15-én, az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékezve. A Budakesziért emlékérmet Dalottiné Bágyoni-Szabó Zsuzsannának, az Ifjúsági-díjat a fiatalon váratlan és súlyos betegségben februárban elhunyt Siklósi Örsnek, az AWS-zenekar alapító tagjának ítélték oda..


Kossuth-díjat kaptak

Kultúra > Budakeszi

2021-03-15

parkanyi_kossuth_vagott.jpgÁder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlönymárcius 15-i számában jelent meg. Párkányi Raab Péter, Budakeszin élő Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Kossuth-díjat kapott.


Siklósi Örs-díjat adnak át a Fülesbagoly Tehetségkutatón

Kultúra > Budakeszi

2021-03-11

06_siklosiors_aws.jpgIdén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat. Ismét Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek, ahol AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat - közölték a szervezők március 8-án az MTI-vel. Jelentkezni mindhárom versenyre aaz alábbi internetes oldalon lehet:


Rendkívül súlyos a járványügyi helyzet

Életmód > Budakeszi,Biatorbágy

2021-03-10

Eddig sosem tapasztalt mértékű romlás jellemzi az elmúlt napok járványügyi adatait, kiemelten fontos ezért a higiénés szabályok betartása és a védőoltás felvétele - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján március 9-én. Néhány nap alatt 5-10 ezer fővel nőtt az aktív betegek száma, az elmúlt 24 órában 6494 új fertőzöttet találtak.


Ismét 700 millió önkénteseknek

Közélet > Budakeszi,Zsámbék

2021-03-05

Az állami költségvetésben idén is 700 millió forint jut az önkéntes tűzoltó-egyesületek és mentőszervezetek támogatására. Ebből 600 millió az önkéntes tűzoltók, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának a Magyar Tűzoltó Szövetséggel közös felhívására a hivatásos tűzoltókkal megállapodást kötött tűzoltó-egyesületek március 29-ig pályázhatnak az illetékes tűzoltó-parancsnokságnál.



Vissza a főoldalra